A város főtere a 16. század elején keletkezett és a város magját képezi. Keletkezésekor jelentős szerepet játszott a városáhza épülete és a Szent Katalin templom. A tér mindkét oldalán álló házak pompás városi kastélyok, amelyek gazdag városiak és bányászati vállalkozók tulajdonai voltak.
A tér dominánsa a Szentháromság szobrát tartalmazó oszlop. 1710-1711 ´években épült, mint a város köszönete a pestisjárvány visszahúzódásáért. Az eredeti oszlopot később, 17659-1764 között Dionýz Stanetti szobrász terve alapján átépítették. A talpazaton a hat, pestis ellen védő és a bányászokat óvó szent szobra látható: Szt. Sebestyén, Xavéri Szt. Ferenc, Szt. Barbara, Szt. Rochus, Szt. Katalin, Szt. József.
A téren székel a Jozef Kollár Galéria és az Ásványtani múzeum is. A tér felső részéből 15 perc alatt el lehet jutni a legközelebbi bányatóhoz, a Nagy vízellátóhoz.
MARÍNA HÁZA ÉS SZERELEMLAKATOK
A házhoz, ahol a szlovák költészet legnagyobb múzsája lakott, szerelmes párok érkeznek és a vasrácsra zárják Szerelemlakatjukat. A kulcsokat a közeli szökőkútba dobják a téren, ahogy az így lezárt szerelem igérete örökké tartson. A rácson lakatok százai vannak, a legtöbben Bálint napon teszik fel őket.
1836-ban Selmecbányán találkozott az akkor tizenhat éves evangélikus líceum diákja, Andrej Braxatoris Korponáról és a vele egykorú Mária Pischalová. Andrej, aki később felvette a Sládkovič művésznevet, nyolc évig tanult a líceumban. Szegény volt és a tanulmányait gyakran felfüggesztette, hogy pénzt keressen. A Pischl család, amely a gazdagabb réteghez tartozott, a Szt. Katalin templom mellett lakott, a Szentháromás téren. A Pischl házba Andrej, mint házi tanító érkezett és Marínával rögtön megakadt a szemük egymáson. Habár a szülei nem támogatták szerelmüket, a pár gyűrűt cserélt. Szerelmük viszont nem teljesedett be. Amikor Andrej a némtországi Halle városba ment teológiát hallgatni, a boldogtalan Marínát anyja kívánságára 1845 májusában férjhez adták a gazdag Gerzsö György mézeskalács készítőhöz.
Így a be nem teljesedett szerelemnek köszönhetően jött létre a legnagyobb szlovák szerelmes vers – a Marína.
Marína az esküvő után segédkezett férje műhelyében és az üzletben, ahol mézeskalácsot, marcipánt és viaszgyertyát árult. Nagyon művelt és tehetséges volt, részt vett a város nemzeti, közösségi és kulturális életében, támogatta a világi és egyházi jótékony egyesületeket. Az evangélikus templomban máig használják a brokát ruházatot, amelyet a hagyomány szerint Pischl Marína esküvői ruhájából varrtak. A Szlovák bányászati múzeum gyűjteményében található vázlatok és virág tanulmányok a képzőművészeti tehetségéről tanúskodnak.
Pischl-Gerzsö Mária eltemette férjét és túlélte az ötből négy gyermekét. Túlélte nagy szerelmét – Andrej Braxatoris-Sládkovičot is. Öregkorában állítólag szomorúan élt, órákpn át képes volt az ablaknál állni. A gyerekek az utcán kinevették: Bolond Marína! A szlovák szerelmi költészet legnagyobb múzsája hosszú kínlódás után, 1899 május 22-én halt meg, 79 éves korában. Marína örök álmát a családi kriptában álmodja az evangélikus temetőben, a Kopogó mögött. Itt fedték fel az emléktábláját is e felirattal:
Lemondhatok a szádról,
Lemondhatok a kezedről,
Elpusztíthatom magam:
Nem tudlak nem szeretni!
- Sládkovič, Marína, 1846
Két évvel Marína házassága után Sládkovič is megnősült. 1847-ben Sládkovičot felszentelték és evangélikus pappá avatták Horháton. Itt elvette Sekovičová Antónia Júliát, a helyi uralom hivatalnokának lányát. 9 gyermekük volt. Sládkovič örömmel fogadta az 1848-1849-es forradalmat. Hitt abban, hogy a szabadság, egyenlőség és tesvtériség ideáljai áthatják a nemzetek tudatát és meghatározzák a társadalmat, kulútár és politikát. A Štúr társaság egyik legjelentősebb tagja lett. Részt vett a mártoni memorandum gyülekezeten, a Matica slovenská alapító tagja volt. 1856-tól haláláig Radvaň nad Hronom papja volt, itt van eltemetve is.
Az emléktáblát Marína házán és a Szerelemrácsot a Paradajz polgári társulat helyezte fel, amely kiadta a Múzsa című könyvet is Marínáról és a Szerelem fesztivált is szervezte.
