A Szűz Mária mennybevétele templom, amelyet német és plébániatemplomnak is neveznek, a város legrégebbi fennmaradt templomba. 1222 körül épült, mint háromhajós román bazilika. A építmény különböző tulajdonosok kezében volt és ezzel összefüggő építési munkálatok is folytak rajta.
A templom eredetileg a domonkosok szerzetesi temploma volt, akik a város virágzásakor és fejlődésekor telepedtek le. A plébániatemplom, akkoriban még Szent Miklós templom, román háromhajós bazilika volt keresztirányú hajóval. Alapvető része a mai napig megmaradt, ami arról tanúskodik, hogy az akkori időben Szlovákia egyik legnagyobb templomáról volt szól.
A domonkosok 1536-ig igazgatták a templomot, 1575 – 1669 között az evangélikusok használták, akiktől a jezsuiták vették át. Ezek egészen 1773-ig kezelték, amikor megszűnt a jezsuita rend. 1776-ban a templomot a világi klérusra bízták és plébániatemplom lett. A templom épülete mellett egészen a 20. század elejéig a kolostor épülete volt elhelyezve.
Mai klasszikus megjelenését és új enteriőrjét az 1806-os tűzvész után kapta, több változtatás után. A mai szentély mögött a szabadban, a keleti oldalon az eredeti szentély palástja maradt meg. A helyiek a templomot “németnek” nevezik, mivel a gazdag városiaknak németül prédikáltak itt.
Nyitva
Jún, September
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
Zárható | Zárható | Zárható | Zárható | Zárható | 9:00-17:00 | Zárható |
Júl, August
Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap |
---|---|---|---|---|---|---|
9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 9:00-17:00 | 13:00-17:00 |